Fűtő üvegfelületek

Ez a megoldás annyira új, hogy még kifejezés sincs rá.

 

Miről is van szó?

            - Két üveglap olyan anyaggal van összeragasztva, ami a belevezetett elektromos áram hatására hőt bocsájt ki.

Ma divat mindenre azt mondani, hogy űrhajózási technológia polgári alkalmazása.

- Hát ez nem az. Ez az autóiparból „jött át”.

A gépkocsik hátsó szélvédőjén már régebben is voltak párátlanító, jégtelenítő fűtőszálak, de ezek a csíkok látszódtak, így az első szélvédőn nem lehetett használni. Kifejlesztették ezt a megoldást, amikor a laminált (két vagy több réteg egymáshoz ragasztása) üveglapok között a lamináló anyag fűt, láthatatlanul. Ma már középkategóriás gépkocsikon is van elektromos első szélvédő fűtés.

 

Ez az üvegfűtés lett továbbfejlesztve, hálózati feszültségre és nagyobb teljesítményre.

 

A legkézenfekvőbb felhasználása, ha a fürdőszobában tükröt készítünk belőle, ami a világítás felkapcsolásával, fűteni kezd, így nem párásodik a tükör.

Ez megoldható falfűtéssel is, de nem utólag. Sok kis fürdőszobában, mosdó vagy zuhanyzó fülkében, egyáltalán nincs állandó fűtés. Az ajtó kinyitásával a külső helyiségből engednek be meleget, illetve a zuhany meleg vize felmelegíti a helyiséget. Amennyiben ez nem elég, bekapcsolják a kiegészítő fűtést, ami az ajtó fölé szerelt hősugárzó. Ez a nem túl esztétikus megoldás kiváltható a tükör fűtésével.

 

            Törölköző szárítós radiátor is készíthető belőle. Ami már komfortfűtésnek is elég, ráadásul a törölközőnk szárítása is megoldódott.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

  

            Tudjuk, hogy komfortérzetünk a 20 C fokos lakásban sokkal rosszabb, ha falak felülete 18 C fokos, mint ha 22 C fokos lenne.

A lakások, épületek leghidegebb felülete az ablaküveg. 

Az ablakok hideget sugároznak, ezen lehet javítani az ablak alá szerelt radiátorral. Sajnos ez nem mindenütt oldható meg, legalább is gazdaságosan. Sok lakás építésénél átalakításánál használnak plafontól padlóig érő ablakokat, teraszajtókat. A födém vastagsága miatt nem mindig oldható meg az aláépített padlócsatorna fűtés. Az elé szerelt radiátor, akármilyen alacsony rontja az összképet. Ezek nélkül hideg lesz az üveg, ráadásul párásodni fog.

 

Ebben az esetben is kompromisszum nélküli megoldás a fűthető ablaküveg.

 

Természetesen nem önmagában kerül beszerelésre, előbb hőszigetelő üvegszerkezetet kell készíteni belőle.

 

Teljesítménye 10 és 800 Watt / m2 között szabályozható.

A külső hőtükrös réteg  az üvegen, 98% ban visszatartja a hőt.

Remek teljesítmény találkozik az igényekkel.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Ennek a lakásnak az értékén, és használhatóságán is sokat rontana a párásodó ablak. A födém vastagsága, az épület stílusa, és a tulajdonos ízlése miatt nem kerülhetett padlóba sűllyesztet csatornafűtés az ablak elé. Az elektromos ablakfűtés nem engedi kicsapódni a párát az üvegen, és azzal, hogy meleg a felülete, a sugárzó hővel komfortosabbá teszi a szobát. Nem kell 60 C fokos üvegre gondolni 20-25 C fok is elégséges.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Kérdezze munkatársainkat, akik szívesen válaszolnak kérdéseire!